Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi- és Szociális Képzési Karán, szociális munkás szakon végezte. Megváltozott munkaképességű munkavállalóként személyesen átélte, hogy mennyire nehéz elhelyezkedni, érvénye- sülni a munkaerő piacon, ha valaki ezzel a speciális élethelyzettel rendelkezik. Saját magán is tapasztalta, hogy mind a kollégák, mind a munkáltatók nehezen fogadják be a megváltozott munkaképességűeket. Szakdolgozatát is a rokkant ellátások körüli anomáliákról írta, ezért is nagyon elkötelezett a megváltozott munkaképességűek érvényesülése ügyében. Extrém élethelyzetekkel is szembesült a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál krízisügyeletesként, illetve az utcai szolgálatuknál szociális munkás gyakornokként. Korábban felnőttképzési profilú kft. oktatás-technikusaként felnőttképzési tapasztalatokat szerzett. A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületével a „MOZGI” projekt előkészítése során került kapcsolatba, majd az Egyesület munkájában is szerepet kapott pályázatíróként, és a rehabilitációs foglalkoztatás koordinátoraként, majd ezt követően lett a projekt egyik mentora. Szenvedélye a horgászat speciális ága, a pergetés. Hobbija még az országjárás, amelynek során feltölti a természet szépsége, a víz nyugalma, az élővilág változatossága, ami ugyanolyan fontos, mint a „nagy fogás”.

Kapcsolat:

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

tel.: 06 70/380-0572